•  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Egyház

A késő reneszánsz stilusú, Szűz Mária mennybevitele római katolikus templomot a Zichy család épitette 1673-ban a lebontott református templom helyén, a kastély épitésének befejezése után. A templom homlokzatait a felső részeken kisebb, félkör alakú ablakok tagolták, valamint kiugró falpillérek párkány-oszlpofőin ismeretlen kivitelezésű boltiv nyugodott. A templom eredetileg torony nélkül épült, valószinűleg harangláb állt mellette. A 18. század végén az épületet klasszicista stilusban átépitettek, a homlokzatba tornyot állitottak. A későbbiekben a templomon már csak javitásokat eszközöltek. Egyhajós épület a presbitérium körszelet alakú lezárásával, a homlokzatba beépitett toronnyal, hozzáépitett sekrestyével és oldalkáplnával, amely eredetileg kereszthajót alkotott, s zárt karzatot az uraság részére. A templomnak közvetelen összeköttetése volt a kolostorral, a volt magasitott padlózatú oratóriumot ma csak ritkán, szükség esetén használják. A tárcsás párkányzatra helyezett, gúla alakú tornyot sarokpillérek tagolják félkörös lezárású hangnyilásokkal. A hajó mennyezete egyenes, stukkó diszitményekkel, a presbitérium poszsüveg- és kagylóboltozatos, a volt oratóriumban mennyezeti festmény van: Boscói Szt. János, melyet J. Datelinka készitett 1928-ban. Az 1800-as év tájáról való főoltáron klasszikus, fából keszült szentségház van, valamint a 19.század első feléből származó oltárkép: Szűz Mária mennybevitele. Kétoldalt kerubok aranyozott domborművei láthatóak, a mellékoltáron pedig Mária Szeplőtelen Szive- és Jézus Isteni Szive- szobor szinezett kivitelben. Az oldalkápolnában levő oltáron fakereszt van szinezett korpusszal. A fából készült, aranyozott szószék a hangverő tetővel, a kerek lábon álló, vörös márványból készült keresztelőmedence és a vürüs márvány szenteltviztartó a 19. század elejéről valók,a sekrestyében látható Nepomuki Szt. János- kép pedig a 19. század első feléből. Az 1862-ben készitett Szűz Mária- képen C.J.W. betűjelzés van. A Madonna-kép is a 19.század első feléből való. A hajóban van Lisieux-i Szt. Teréz és Szt. Antal szobra, a torony alatti falmélyedésben Szt. József szobra, a volt oratóriumban pedig Szt. József és Loyolai Szt. Ignác szobra. A felirattal ellátott talapzatra szinezett Pieta- szobor van helyezve. A templomban levő emléktábla tudtunkra adja gróf Johan Waldstein-Wartenberg, szül. Bécsben 1809.augusztus 21-én, Zichy Theresia grófnővel 1844. február 17-én, ill. Kálnoky Adél grófnővel 1871.november 18-án kötött házasságát. Itt vannak továbbá Zichy István gróf fiainak, Lajosnak (1805-1810), Ágostonnak ( 1807-1807), Vilmosnak (1811-1818), valamint nővérének Marianne-nak (1784-1817) sirkő-feliratai, ezenkivül egy fém-emléktábla, amely Kálnoky Sándor gróf az egyház pártgrófja és neje Marie-Theresie Schönburg-Hartenstein hercegnő emlékét örökiti meg. A Boldogságos Szűz Máriának szentelt nagyharangot a csicsói r.k. hivők  öntették 1922-ben Mendel Gáspár öntötte Győrben.

Az eredeti református templomot 1550-ben épitették, de a Zchyek 1673-ban lebontották, s igy nyert anyagból épitették fel a r.k. templomot. A jelenlegi, klasszicista stilusú református templomot türelmi templomként emelték 1784-ben, a tornyot 1792-ben épitették hozzá. Néhány javitás után is lényegében akkori állapotában maradt fent. Egyhajós, egyenes mennyezetű épület. A félkörös lezárású objektumba a főbejárat a mérsékelten kiugró torony alatt van, falburkolata rózsaszinű márványból készült. A torony, melyet félkörös lezárású, falsávkeretes hangnyilások tagolnak, pléhkupolával fedett. A homlokzatokat középső részükön félkörös lezárású ablakok tagolják, az épület sarkai lekerekitettek. A tempom belsejében két fából készült protestáns karzat van. A kerek lábon álló, vörös márvány emléktábla az 1. világháború 21 helyi ref.áldozatának nevével,ezt  az ismert komáromi kőfaragó. Komáromi Viktor készitette 1935-ben. A toronyban három harang van felfüggesztve, a középső harangot helyi nemesek: Pálffy János, Nagy Márton, Biró János Balázs, Fél Péter, Domonkos Péter és Márton Pál öntötték 1787-ben Mendel Gáspárnál Győrött, a nagyharangot Richard Herold öntötte Komotauban, az 1. világháborúban hadi célokra alkopzott 1823-as harang helyett, a kisharang is hasonló, felirata nincs.